A szervizelés ugyanis nem hatékony igazán, ha nem tartjuk karban a gépeket. Ha ez a lépés, tehát maga a karbantartás hiányzik, akkor a szerviz már többe fog kerülni, mint amit feltétlenül ki kellene érte fizetniük. Egy karbantartás mindig kisebb összeg, mint egy olyan javítás, ami nagy hiba után következne.
Mit látunk akkor, ha kicsit megvizsgáljuk ezt – itthon? Sajnos, bizony van még hova fejlődnünk. A présgépek, fémmegmunkáló gépek, berendezések beszerzése komoly beruházást igényel. Azt azonban, hogy sokkal többe fog kerülni a javíttatásuk, mint az állapotuk megőrzését szolgáló rendszeres és szakszerű karbantartásuk, ezt sajnos néhány cégnél nehezen látják be. Az angol vagy német gyökerekkel rendelkező multinacionális cégeknél talán jobban figyelnek erre – általában ezeken a helyeken központilag elfogadott karbantartási tervekkel dolgoznak, külön szakemberek figyelnek a géppark állapotára is.
Mi, a Cosa Gépszerviznél azért dolgozunk, hogy a gépek sokáig működjenek. Jól tudjuk azt, hogy csak akkor lehet 20-30 éves gépekkel dolgozni, ha megfelelően karban vannak tartva, és szakszerű szervizt kapnak. Sokszor egészen banális körülmények is lehetnek azok, amelyek gondot okoznak – egy szakembernek azonban ez nem lehet probléma. Mi azért vagyunk, hogy gépei sokáig, zavartalanul dolgozzanak.
Ön is jól tudja: ezek a gépek csak addig termelnek, amíg működnek.